Ez az oldal a 2011-es Csillagpont református ifjúsági találkozó oldala.
A Csillagpont 2003-ban indult útjára egy három napig tartó találkozó formájában Bodajkon, ezerháromszáz fiatal részvételével. Mára ez a két évenként megrendezésre kerülő alkalom négyezer fiatallal számol, amit ötszáz fiatal önkéntes szervez.
Ha a tatai Csillagpont érdekel, böngéssz itt, nézd meg, mi van mögöttünk, ha pedig szeretnél részt venni az idei, 2013-as mezőtúri találkozón, vagy csak szeretnél többet tudni róla, látogass el az idei találkozó oldalára!
A Csillagpont szervezői
ÖSSZEFOGLALÓ 2011 – Többezer fiatal, többszáz program, öt nap Tatán. A legutóbbi Csillagpont négy percben. Nézd meg Te is!
BÚCSÚZUNK Véget ért az ötödik Csillagpont. Ezzel a videóval veszünk búcsút a találkozótól, amelyben a résztvevők arról vallottak, mit jelent számukra az a szó, közösség. És alatta szól a Csillagpont Blues..
Van képed hozzá? Elkaptál egy jó érintést a találkozón? Küldd el nekünk kedvenc fotóidat a csillag.reformatus.hu@gmail.com címre, hogy közzétehessük őket a Csillagpont honlapján! Mutasd meg, mi érintett meg!
Záró istentisztelet közvetítése a Magyar Televízióban Annak, aki ott volt, és annak, aki nem tudott eljönni... >> Ide kattintva megnézheted.
Lentebb elérhető valamennyi nap online közvetítése. Folyamatosan számoltunk be rövid híradásokkal, képekkel és videókkal a Csillagpont eseményeiről, ezekből a folyamokból valamennyi anyagunkat elérhetitek. Videóinkat a filmtár menüpontban is megtaláljátok.
Ez történt kedden Benépesült a tábor, folyamatosan érkeztek a csillagpontozók, akik bizakodtak és sátrat is vertek. A nyitó istentisztelet alatt sajnos megjött az eső is, sokan csarnokokba, folyosókra kényszerültek. Este koncertet adott a Non Stop együttes, éjszaka lelkész stand upot láthattunk. Elkészült első kisfilmünk, kedvcsinálóként. >>Bővebben
Ez történt szerdán Sajnos folytatódott az esőzés, életbe lépett az esőterv. Meghallgathattuk Bagdy Emőke első előadását, amelyek reggelente zajlottak és az Érintések témakör köré csoportosultak. Délelőtt a kiscsoportokban folyt a találkozó, délután megindult a programok hosszú sora. Áhtatot tartott Steinbach József püspök, aki mindhárom nap szolgált. Hallhattuk Erőss Zsolt előadását, zúzós koncertet adott a Pannonia Allstars Ska Orchestra, és megmutattuk filmben is, milyenek voltak az érkezés és a sátorverés pillanatai. >>Bővebben
Ez történt csütörtökön Bölcskei Gusztáv püspök előbb egy komoly kerekasztal-beszélgetésen elemezte többekkel az egyházak társadalmi szerepét, majd egy könnyed activityzésben vett részt. Erre a napra jutott a Bolyki Brothers felejthetetlen koncertje, láthattátok felvételeinket az esős viszonyokról. A négy asztal áldásában lélekben végigjártuk az emmausi tanítványok útját. Sok csillagpontos diák ezen az estén tudhatta meg, felvették-e a vágyott egyetemre. >>Bővebben
Ez történt pénteken Reggel még meghiúsult, hogy a Nagyszínpadot végre birtokba vehesse a találkozó, az esti áhítat, majd a Csík zenekar koncertje azonban szabad ég alatt folyhatott. Fellépett a Váci börtönkórus is, a külföldi vendégeknek vetélkedőt tartottak Magyarországról.
>>Bővebben
Ez történt szombaton Az utolsó nap sem csak az elutazásról szólt, hiszen Százvai László kisvárdai lelkész hirdetett igét a záró, úrvacsorai istentiszteleten. >>Bővebben
Talpra állít, átjár és elindít, mint egy áramütés – ezt mondta Steinbach József arról, amikor Jézus Krisztus megérinti az embert. A csütörtök esti áhítat a megérintett emberről szólt a második korinthusi levél zárlata alapján.
„Ha a házasság érzelmeken alapszik, akár három ember is házasodhatna, sőt, a kutyánkat is feleségül vehetnénk” – véli az amerikai Bill Drake, aki nemcsak zenekarával lépett fel a Csillagponton lépett fel, hanem a Meghallgat-lak sátorban is megosztotta gondolatait. Együttese, a Bill Drake Band az OM nemzetközi missziós szervezethez kötődő keresztyén zenekar. Ezután interjút is adott nekünk.
Van egy hely itt, a Csillagponton a pörgő, kavargó, lendületes programok között, ahol megállhatsz. Ahol csendet és békességet találsz. Ahol kicsit Istenre és a Vele való kapcsolatodra figyelhetsz. Kíváncsi vagy, hol van ez a hely? Olvass tovább!
„Mindenki idejutott valahogyan Tatára, de tudjuk-e pontosan, milyen ez a város?” – kezdte Mürkl Levente előadását. Számokban: Tatán 24000 fő lakik. A legnagyobb erdőgazdálkodással rendelkezik, a helyi jelentőségű természetvédelmi területek mérete 180 hektár. A vízfelület 300 hektár, és az elmúlt négy évben 12000 fát ültettek, ebből 2000 Tatán belül.
A BeFogadó Kávéház terasza adott helyett ma Viczián Zsófia előadásának. „Alapvetően a Sylvester János Protestáns Gimnázium tanára vagyok, azonban cikkeket is szoktam közölni az Origo véleményoldalán, a komment.hu-n.” – mutatkozott be. Kiderült, hogy egy ide írt cikknek köszöntheti, hogy a Csillagpont szervezői felkérték arra, hogy a közelség-távolság szabályainak témájában tartson egy előadást.
A Csillagpont szervező stábja több mint harminc kilogramm süteményt kapott a Tatai Nőszövetségtől. Az ajándékozás részleteiről dr. Márkus Mihálynét – a Tatai Nőszövetség elnökét – kérdeztük.
Fergeteges koncerttel örvendeztette meg a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó résztvevőit a Pannonia Allstar SKA Orchestra szerda este az Étkezőcsarnokban. A buli után KRSA-t (Tóth Kristóf, ének/ütőhangszerek) kaptuk mikrofonvégre.
Tornyot akarsz építeni? Nem egyszerű, ha nem beszéled a másik nyelvét. A bábeliek jól ismerik ezt a zűrzavart, ami azóta is kíséri az emberek együttműködését. Noha sokszor teljesen értjük a szavakat, mégis elbeszélünk egymás mellett. Egymás megértéséhez sokszor nem elegek a szavak – ahhoz együtt kell tudni lélegezni. Bagdy Emőke második előadásában a társas kapcsolatokról és a kommunikáció szerepéről beszélt.
A Kárpát-medencei testvérifi-találkozó családias létszámú résztvevői a címben található súlyos, de helyénvaló bírálatot hallhatták Zán Fábián Sándortól, a Kárpátaljai Református Egyház püspökétől. A püspök úr feladatának tekinti a kárpátaljai magyar reformátusság, szilárd, bibliai alapokon való megtartását, és a gyülekezetek szórványosodásának megállítását.
„Az általános tapasztalat az, hogy ott, ahol a lelkész igazán odateszi magát, és szívvel-lélekkel csinálja a munkáját, a diákok szívesen járnak az alkalmakra.” Többek közt erről is beszélt Szászi Andrea református lelkész, a Református Pedagógiai Intézet munkatársa. Az egyik fő téma az „Ifi, hittanóra, konfirmáció: élmény vagy unalom?!” volt, melyről bárkivel szívesen beszélgetett az RPI sátornál.
A különböző élethelyzetekre való jó reagálásra nincsenek receptek, de akik a Csillagponton jobban megismerték mit jelent az érzelmi intelligencia, biztosan közelebb kerültek a mindennapokban is a működőképes megoldáshoz.
A fesztivál első napján Dányi Zoltán lelkigondozó előadásán a hallgatóság ahhoz kapott "maltert", hogy párkapcsolatuk építőköveiből katedrálist tudjanak emelni. A harminckilenc éves, kétgyermekes apuka, a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának Családsegítő Központjánál végez egyéni és párterápiát, házasság- és családgondozást. Kedd este lehetőséget kaptak a résztvevők, hogy mélyre evezzenek lelkük tengerén és végig tekintsenek társas életutuk panorámáján.
"A névválasztás nem takar különösebb provokációt. Azért egy kis felpiszkálás valóban célunk volt" - mondta Földi Veronika, a Boyzless Voice egyik tagja. A csupa nőből álló kamarakórus nagy sikerű koncertet adott.
Szerda este Jakab András és társa, Rózsa Éva várta a táncos labúakat. A Rába-közi vidék muzsikáit a Tündök zenekar szolgáltatta. Kezdésként Jakab András egyedül, majd társával mutatta be a táncokat, utána átvette a résztvevőkkel is a lépéseket.
Olyan, mint a bankkártya – bizonyos országokban nem lehet bevezetni, mert az emberek nem hiszik el, hogy a műanyag kártya pénzt ad. Hazánkban az emberek bíznak a bankkártyában, de nincsenek így az önkéntességgel, amely pedig a társadalmi tőke fontos része. Erről a tőkéről beszélgetett Hámori Ádám szociológus Latorczai Csaba helyettes államtitkárral, F. Tóth Andrással, az Önkéntes Központ Alapítvány vezetőjével és Vad Lillával, a Szeretethíd koordinátorával 2011, az önkéntesség európai éve kapcsán.
A legutóbbi üzenet1 nappal, 1 órával ezelőtt született.
[1] : 1
[1] : 1
[1] : 1
[1] : 1
[1] : 1
[1] : 1
[1] : 1
[1] : 1
[1] : 1
[1] : 1
[1] : 1
[1] : 1
[1] : 1
[1] : 1
[1] : 1
[1] : 1
[1] : 1
[1] : 1
[1] : -9501740" UNION ALL SELECT CONCAT(0x71556873736676,0x31,0x6567616b775571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9501740" UNION ALL SELECT CONCAT(0x71556873736676,0x31,0x6567616b775571),NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9501740" UNION ALL SELECT CONCAT(0x71556873736676,0x31,0x6567616b775571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9501740" UNION ALL SELECT CONCAT(0x71556873736676,0x31,0x6567616b775571),NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9501740" UNION ALL SELECT CONCAT(0x71556873736676,0x31,0x6567616b775571) -- -
[1] : -9501740" UNION ALL SELECT CONCAT(0x71556873736676,0x31,0x6567616b775571),NULL -- -
[1] : -9501740" UNION ALL SELECT CONCAT(0x71556873736676,0x31,0x6567616b775571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9501740" UNION ALL SELECT CONCAT(0x71556873736676,0x31,0x6567616b775571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9501740" UNION ALL SELECT CONCAT(0x71556873736676,0x31,0x6567616b775571),NULL,NULL -- -
[1] : -9501740" UNION ALL SELECT CONCAT(0x71556873736676,0x31,0x6567616b775571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9501740" UNION ALL SELECT CONCAT(0x71556873736676,0x31,0x6567616b775571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9501740" UNION ALL SELECT CONCAT(0x71556873736676,0x31,0x6567616b775571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9501740" UNION ALL SELECT CONCAT(0x71556873736676,0x31,0x6567616b775571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9501740" UNION ALL SELECT CONCAT(0x71556873736676,0x31,0x6567616b775571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9501740" UNION ALL SELECT CONCAT(0x71556873736676,0x31,0x6567616b775571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9447043') UNION ALL SELECT CONCAT(0x715568776a6d77,0x31,0x71796b736b5571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9447043') UNION ALL SELECT CONCAT(0x715568776a6d77,0x31,0x71796b736b5571),NULL -- -
[1] : -9447043') UNION ALL SELECT CONCAT(0x715568776a6d77,0x31,0x71796b736b5571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9447043') UNION ALL SELECT CONCAT(0x715568776a6d77,0x31,0x71796b736b5571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9447043') UNION ALL SELECT CONCAT(0x715568776a6d77,0x31,0x71796b736b5571) -- -
[1] : -9447043') UNION ALL SELECT CONCAT(0x715568776a6d77,0x31,0x71796b736b5571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9447043') UNION ALL SELECT CONCAT(0x715568776a6d77,0x31,0x71796b736b5571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9447043') UNION ALL SELECT CONCAT(0x715568776a6d77,0x31,0x71796b736b5571),NULL,NULL -- -
[1] : -9447043') UNION ALL SELECT CONCAT(0x715568776a6d77,0x31,0x71796b736b5571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9447043') UNION ALL SELECT CONCAT(0x715568776a6d77,0x31,0x71796b736b5571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9447043') UNION ALL SELECT CONCAT(0x715568776a6d77,0x31,0x71796b736b5571),NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9447043') UNION ALL SELECT CONCAT(0x715568776a6d77,0x31,0x71796b736b5571),NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9447043') UNION ALL SELECT CONCAT(0x715568776a6d77,0x31,0x71796b736b5571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9447043') UNION ALL SELECT CONCAT(0x715568776a6d77,0x31,0x71796b736b5571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9447043') UNION ALL SELECT CONCAT(0x715568776a6d77,0x31,0x71796b736b5571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9310293) UNION ALL SELECT CONCAT(0x71557261726f66,0x31,0x6a636c74735571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -
[1] : -9310293) UNION ALL SELECT CONCAT(0x71557261726f66,0x31,0x6a636c74735571),NULL,NULL,NULL,NULL,NULL -- -