Csillagpont percről percre - szerda Nyomtatás

01:38 Még mindig megy a derűs, lányos padlóvikszolás az SDG BeFogadóban - folytatódik a tegnapi özönvíz okozta házibuli-hangulat. A reggeli áhítaton majd megvizsgáljuk hogy a leányok legények lesznek-e reggel a talpukon. Az étterem előtt pedig egy húszfős, önjelölt dalárda ismerteti meg épp az aludni vágyókkal a magyar népdalkincs általuk is ismert darabjait. A buli tehát folytatódik, a híradás azonban itt véget ér.

00:31 „Jézus nem Mickey egér” - hozta fel Bill Drake, amikor a fiatalok egyházban elfoglalt szerepét említette. A Meghallgat-lak sátorban rendezett Nikodémusok óráján „Amerikából jöttem...” címmel zajlott beszélgetés Bill Drake-kel, akinek együttese a nap folyamán korábban már fellépett a Csillagponton. A Bill Drake Band az OM nemzetközi missziós szervezethez kötődő keresztyén zenekar. Az esti kérdések többek közt az amerikai egyház elvilágiasodására, a sok apró felekezetre, a muszlim-amerikai konfliktusra, a melegek házasságára és az adakozásra vonatkoztak.

00:11 Múlik az éjfél, de ez nem korlátozza a táborlakók hangulatát. Folytatódik a pezsgés a táborban, és már rögtönzött programok is színre kerültek a lelkes táborlakók jóvoltából. Énekhang szól az étterem ajtajából ,és az ott elhaladók nyugodtan harsoghatják, hogy „Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás.” A glóbusz mellett is folytatódnak a meghitt beszélgetések. Bár egész nap voltak programok, még most sem fogyott el a táborlakók lelkesedése és energiája.

23:56 Nem a Dicsőítősátrat, hanem a lelkünk mélyén szunnyadó máglyát gyújtotta föl a Szikra. A történelmi Magyarország minden tájáról érkező tagokból álló népes csapat szíve szerint az egész Kárpát-medencét hívta volna éneklésre, de így sem panaszkodhatott a közönségére, ahonnan egy-egy egészen muzikális hang is szólt. Amatőr zenekar létükre mély áhítatos légkört teremtettek, a Szentlélek betöltötte a teret.

23:43 Akinek „y” van a nevében, az nemes, és a Györgyben kettő is van. Így kezdte fellépését a Tiszántúli Református Egyházkerület standuposa, Orosz György az étteremben. A hangulatalapozást pörgős poénokkal kezdte, amiken a közönség hatalmasakat nevetett. Györgyből dőltek a poénok, lassan teltház lett, és a közönség a végén már sírt, fetrengett és fuldokolt a nevetéstől. A végén vastapssal jutalmazta az addigra már elég népes közönség, akik jórészt a padlón ültek. Persze elmaradhatatlan volt a visszatapsolás. Az eseményről készült többi fotónkat ide kattintva is elérhetitek.

23:06 Véget ért a PASO-őrület. Az utolsó számot a közönség végigugrálta, szinte földrengést okozva. Még a tapasztalt koncertjárók is azt mondták, hogy ez az este volt olyan jó, mint a Pannónia fesztiválos fellépésük, sőt még felül is múlták önmagukat. A tombolás felejthetetlen nyomot hagyott a közönségben – és talán a padlón is.

22:58 Várakozáson felül folyt a vér Tatán. Hetvenkét liter vért szállítottak el a Magyar Vöröskereszt munkatársai a találkozóról, amellyel mintegy 216 életet mentettek meg a Csillagpont résztvevői.  >> A véradás képei. (Vigyázat, csak erős idegzetűeknek!)

22:43 Rajkai Zoltán El Mondo - „Nagy szeretettel üdvözlöm az árvízkárosultakat!” A Cafe El Mondóban hallhatták az érdeklődők Rajkai Zoltán színészt, aki egy felolvasó- és beszélgetőestet tartott, amelyen terítékre került munkássága és kereszténysége is. A művész a Harmat Kiadó novellapályázatának díjnyertes művét olvasta fel, amelyet jó barátja, Madarász István írt. A címe: Mennyharangi zúgnak. A pályaművek Adrian Plass Kegyes kétbalkezesek című könyvének stílusát próbálták feleleveníteni. Rajkai véleménye szerint az egyik fontos mondat Madarász művében: „Hatalmas fenyő is milyen kicsi apró mag.”

23:00 Református poénok. Ültek ablakban, szekrényen, ládán, székben, gyékényen, padon, földön, asztalon – ültek mindenütt. Olyan zsúfolt volt a terem, mint amikor Jézus tanította a galileaiakat.  Kedd este a Cafe El Mondo rögtönzött színpadán három lelkész mutatkozott be a stand up műfajában. >> Bővebben

22:31 „A szeretet és a békesség Istene veletek lesz” - hangzott el az esti áhítaton Steinbach József igehirdetésében. Mindhárom napon a dunántúli püspök prédikál majd esténként.  >> Bővebben

22:29 Éjszakai zenélés az étterem előtt, a Hold alatt. A Nemadomfel együttes néhány tagja örökzöld slágerekkel vonzotta magához az embereket. Sokan beszálltak a közös éneklésbe, így teremtve családias, rögtönzött, táborozós hangulatot az éjszakában.

 

22:13 Az örökzöld, de nem csak nőket érintő téma, az anyaság vagy karrier dilemmája ma is kimeríthetetlennek bizonyult a Csillagponton. A kérdéskört boncolgató kerekasztal-beszélgetésen Kopp Mária orvos-pszichológus, Major Lívia, a Jól-Lét Alapítvány munkatársa és Göndör Éva munkajogász vettek részt. >> Bővebben

22:07 Repíts, reggae, a Karib-szigetekre. Az étkezőcsarnok előtt talán még akkor sem volt ekkora tolongás, amikor mindenki küszködött az éhséggel. Aki fürödni akar, most menjen, hisz mindenki a PASO fellépésén tombol. Ez az egyik legkeresettebb program az idei Csillagponton, az első sorokat pillanatok alatt elfoglalta és hősiesen védte a tolongó embertömeg. Az együttes tagjai sokféle hangszerrel és a pörgős dalokkal ösztönzik a közönséget a ritmus felvételére. Amikor elhangzott a már alig várt „HELLO CSILLAGPONT!!!” – kiáltás az együttes részéről, a válasz nem is lehetett más, mint a „jól ismert” válasz: „HÚÚÚÚÚÚ!!!”

21:45 A PASO-koncerttel egy időben a kisszínpadnál ismét van táncház. Néhány nézelődő emberen kívül mindenki a nagy körben van, és csárdást jár. Mosolygó, kipirult arcokat és táncoló lábakat látni. Aki meglátja, azonnal késztetést érez, hogy beálljon a parkettre. 
 
   Képekért a koncertről a kattints a fotóra!
 

21:44 „Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg." (Mt 25,40) A Mária Rádió múlt heti adásában egy keresztyén, ugyanakkor drogos identitással rendelkező gimnazista fiúval beszélgettek. Bagdy Emőke erre a paradoxonra reflektált a ma elhangzott felvételen nyolc órától, és a fejlődéslélektan szemszögéből világította meg a függőségek okát, ami minden esetben egy korai hiányból fakad. A professzor asszony egészen meglepő, ugyanakkor igei magasságokba emelkedett, miszerint az űrt nem érdemes később betöltögetni, hiszen az egyetlen megoldás, ha olyanoknak segítünk, akik nálunk is elesettebbek, és így közösségi emberré válunk.
 
21:21 Zöld csillag. Környezetvédelemről, teremtésvédelemről, öko-gyülekezetekről, feladatokról és jövőbeli tervekről is szó esett az Öko sátorban lezajló „Zöld fű, zöld egyház” című beszélgetésen a Csillagpont második napján. Az eszmecserét Kodácsy Tamás, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi lelkésze és Gyimóthy Géza környezetmérnök vezette, de a lelkes érdeklődök is kérdezhettek, illetve véleményt formálhattak. >> Bővebben
 
21:18 "El kellett persze fogadnom a tényt, hogy innentől kezdve egy végtaggal kevesebb lesz, mégis a későbbi eredményeim bizonyították, hogy semmivel sem lettem kisebb” - vallott súlyos, életét megváltoztató balesetéről csillagpontos előadásában Erőss Zsolt, a Mount Everest első magyar meghódítója. >> Bővebben
 
20:47 Gyógyír a testnek és a léleknek. Sebtapaszt osztogatnak a Parókia Portálosok a tábor utcáin járkáló résztvevők között. A tapasz mellé pedig stílusosan azt írták "... megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít." (Jób könyve 5,18)

 

21:09 Az étkezőcsarnokban már forr a levegő, a kapuk előtt tolonganak az emberek, akik alig várják, hogy beállhassanak a színpad elé, és élvezhessék a hamarosan kezdődő PASO-koncertet. A tagok és a technikusok a forgatócsoporttal együtt már készülődnek, hangolnak, a színpad előtt már van, aki táncra kelt a fülbemászó ritmusra.

20:10 Ha frissítőre vágysz, eláruljuk, hová érdemes menni! Testedet – lelkedet felüdíti az SDG kávézó specialitása, a Lelki fröccs. Hangulatos terasz, valamint kávék, kakaók, teák, frissítők és shake-ek várják a szomjukat oltani vágyókat. A KIE – Keresztyén Ifjúsági Egyesület kávézója sok táborozót vonz színes dekorációjával és kedvező áraival. Csillagpontos poharát mindenki vigye magával – 10 Ft kedvezményt kap vele. Különleges hangulat és széles választék – ez mind a Café El Mondo. Egy nem mindennapi hűsítővel, a kényelmes és ötletes berendezéssel és a remek zeneválasztással felejthetetlenné varázsolhatja perceidet ez a kávézó. Tapasztalatok szerint a tejeskávé karamellel, a gyümölcscsoda és a nyelves csók megér egy rendelést.

19:43 Te lemeszelnéd a Sixtus-kápolnát fehérre? Mi reformátusok az egyszerűséget kedveljük, annyira, hogy a piktorokat be sem engedjük a templomainkba. A hivatkozási alapunk erre a második parancsolat, nem szeretnénk észrevétlenül bálványimádóvá válni. Vajon Michelangelo milyen lelkülettel festette meg Ádám teremtését? Több száz turista tekinti meg évente a képet, de csak Isten tudja, hányan térnek meg általa, megint másokat talán megbotránkoztat. Mégis ki döntheti el, hogy jó-e ez így? Ilyen és hasonló izgalmas kérdésekre kerestük a választ a Novellaszekér beszélgetésén szerdán fél öttől. 

19:31 Szeretnéd megtudni, hogy mit árul el rólad az írásod? A Csillagponton erre is választ találhatsz. A nagy érdeklődés miatt előre egyeztetett időpontokban fogadják a kíváncsiskodókat a Grafo-logos sátornál. Kati és Móni mindenkinek szívesen áll rendelkezésére, hogy „tudományukkal” segítsék felfedni az írásjelek titkát. Hajrá, fedezd fel magad! 

19:17 Gyülekező az esti áhítatra. Steinbach József püspök igehirdetését nagy érdeklődéssel várják a Csillagpont résztvevői. Míg az étkezőcsarnokban élőben láthatják és hallhatják az esti áhítatot, az onnan kiszorulók a kisszínpad kivetítőjén követhetik figyelemmel az eseményt.

    Képes beszámolónkért kattints a fotóra!

 

19:13 Red Bull helyett Andante. Az Andante zenekar koncertjén nem fogtok elandalodni, de elaludni sem. Szerda három órától a Dicsőítőszínpadon, egy energikus, közös zenei megmozduláson vehettetek részt. A zenészek lelkesedése, gospeles mozgása a közönségre is gyorsan átragadt, és szinte mindenki bekapcsolódott az örömzenélésbe. Kezdetben meglepő volt a három énekes és a hangszerek ereje, de az éjszakai kiképzés után ez az adrenalinbomba mindenkit földobott, nem is akármivel, isteni energiával.

19:00 A klasszikus zene kedvelőinek is kedvezett az idei Csillagpont. Szerda délután Pitti Katalin operaénekes és Tóka Szabolcs orgonaművész közös koncertjét hallgathattuk a kisszínpadon. Az előadást színesítette, hogy az egyes operarészletek között a művésznő kedvenc verseit is elszavalta.

18:49 Giccsparty a Café El Mondo-ban. A világ legkülönfélébb országaiból jöttek fiatalok a Csillagpontra, s a külföldiek magukkal hozták a hazájukra jellemző tárgyakat is. A kesztyűkből, nyakláncokból és más érdekes ruhadarabokból álló „kiállítással” a szereplők meg akarták cáfolni az azokhoz tartozó tévhiteket is.

 

18:35 Körkérdések a kerekasztal-beszélgetésen: Megéri-e az önkéntes munka? Latorcai Csaba szerint jelentősebb a lelki nyereség, mint a befektetett energia. Vad Lilla véleménye az volt, hogy ez nagyon jó tapasztalatszerzés és jó visszahallgatni a pozitív megerősítéseket. F. Tóth András azt mondta, hogy ennek értéke egyszerűen felbecsülhetetlen.

18:20 A kerekasztal-beszélgetésen azonnal a közepébe is vágtak a témának. Vad Lilla szerint az önkéntes munkát az egyházban természetesnek veszik. F. Tóth András kifejtette: az Önkéntesség Évében elértük, hogy az önkéntesség ne privilégiumként vagy rabszolgamunkaként jelenjen meg. Latorcai Csaba elmondta, önkéntes stratégia készül, F. Tóth András pedig ismertette az Önkéntesi Év célkitűzéseit: figyelemfelkeltés, fogadó szervezetek kapacitásának növelése, önkéntes munka szabályozása és elismerés.

18:17 Imát írsz?! – Nyerhetsz! Az étterem előtti boltív alatt a Tiszántúli Református Egyházkerület (TTRE) önkéntesei sok embert leállítottak egy különös kéréssel: Írj egy imát egy tombolajegyért cserébe! „Vannak, akik szívesen leülnek és megfogalmazzák a bennünk rejlő, Istenhez szóló gondolatokat. Vannak viszont, akik visszautasítják kérésünket, nagy részük fiatalabb fiú. Az embereket a magabiztossággal lehet megfogni, illetve tárgyi nyereményekkel (bicikli, MP3, póló, DVD…)” – nyilatkozta Hám Balázs, a TTRE gyakornoka.

18:00 Az Önkény és dalolva! kerekasztal-beszélgetés az Önkéntesség Európai Éve alkalmából került megrendezésre a Csillagponton. A beszélgetők: Vad Lilla, a Szeretethíd koordinátora, Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és F. Tóth András, az Önkéntes Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója. A beszélgetést Hámori Ádám vezette.

17:51 Figyelem! Az Éden zenekar szerdára tervezett koncertje csütörtökre tolódik. A helyszín változatlanul a nagyszínpad, az időpont 16:00. Hacsak az eső miatt más helyszínre nem kényszerül…

17:45 Ficam? Zúzódás? Kisebb horzsolások? A sátor felhúzása közben ilyen is megeshet, de a Csillagpont eddigi két napja alatt a Johannita Segítő Szolgálat önkénteseinek nem kellett komolyabban beavatkozniuk. A Johannita elsősegélynyújtói a Református Szeretetszolgálattal karöltve járőröznek a tábor területén. Speciális egészségügyi táska, három defibrillátor, járőrkerékpár és autók állnak a csoport rendelkezésére – a mi egészségünk szolgálatában. A elsősegélysátor közvetlenül a KIE kávézó mellett található.

17:38 Csak tessék – egy rejtett világ. A glóbusz mellett most muszáj mindenkinek megállni! Profi kerekesszékesek versenyét lehet látni, de ki is próbálhatók ezek az eszközök bárki számára. Ezt az eseményt a Tessékpont (te mint segítő és én mint sérült) rendezte. Szombatig itt lesznek, úgyhogy mindenkinek esélye van találkozni velük. Érzékenyítő programokat tartanak, ahol az egészséges emberek is bele tudják élni magukat a sérültek helyzetébe, például érzékszervi játékok segítségével. Nézzük, szokjuk, fogadjuk el egymást – ők sem „mások”. Fontos tudomásul vennünk, hogy a sérült emberek intim szférája kisebb, ettől nem kellene zavarba jönnie az ún. normális embernek.

17:14 Nem csak az Istennel való kapcsolatunkat ápolja a Csillagpont. A Meghallgat-lak sátorban Nyitrai Erika pszichológus segítségével tölthetünk ki párkapcsolati teszteket, amelyeknek központjában természetesen az érintések állnak. Ez jelent párkapcsolati teszteket, és egyben személyiségünk mélyebb megismerését is. A nagy érdeklődés messzire kígyózó sorokban mutatkozik meg. A párok mellett az egyedül érkezők is szívesen vesznek részt a programon.

17:13 Isten így edz bennünket. Bár igyekeztek mindenre felkészülni, ez az időjárás még a szervezőket is meglepte – nyilatkozta Siba Balázs, a Csillagpont lebonyolításáért felelős zsinati ifjúsági iroda vezetője. >> Interjú.

16:48 A szervezők csak kevés esővel számolnak a szerda hátralévő részére. Valószínű, hogy ma is fog még esni, de közel sem annyira, mint tegnap este-éjjel és ma reggel. A nagyszínpad programjainál azonban esőtervet léptettek életbe, vagyis úgy számolnak, mintha mindenképp esne, az oda tervezett eseményeket zárt térben bonyolítják le. A csütörtök reggeli programok esetleges átszervezéséről az éjszaka során dönt a Csillagpont szervezői stábja.

16:45 Non stop lelkesedés. Beindította a közönséget a Non Stop együttes kedd esti koncertje. A fellépés végére többen táncra is perdültek a jól ismert dalok átdolgozásait hallva. Az együttes tagjai szívesen válaszoltak néhány kérdésünkre. >> Olvasd el interjúnkat!

16:36 Nyolc angyali hang, elbűvölő előadás. Amilyen sokáig váratott meg bennünket a technika ördöge a hangosítást illetően, olyan pezsgő hangulatot teremtett a Boyzless Voice az  kisszínpadon. Az érdeklődőket korántsem az eső üldözte be a koncertre. Arra is lehetőség nyílt, hogy a közönség együtt énekeljen be a lányokkal. Műsoruk feldolgozott magyar népdalokkal, ír népzenével és egyéb kamarazenei darabokkal gazdagította a szerda délutánt.

16:29 Vérfrissítés a másodikon. Biztos minden vámpírt érdekelne, hogy az „A” épület tárgyalójában (223-as terem) mi folyik. A sor már egy lépcsőfordulót beborít, mindenki azért van itt, hogy „vérét adja egy jobb világért.” Ha támolyogsz, ne csüggedj, itt vár a víz, és még egy csokit is haraphatsz

     Nézd meg a véradás képeit a fotóra kattintva!

16:10 „Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másokon tudjon segíteni!” Sok ember, még több lelkesedés és kíváncsiság fogadta a Nemadomfel együttes koncertjére látogatókat kora délután a kisszínpadon. Már az előkészületeknél és a hangszerek felállításánál is vidáman és poénosan váratták a kíváncsi nézőket. A tagok közül a szólisták kivétel nélkül látásukban vagy értelmileg sérültek. „Ti is szóljatok  A mi közös égi Apukánkhoz!” – szólította fel a nézőket Nagy Mariann, mielőtt előadta saját szerzeményű dalát. A világot jelentő deszkák előtt a Nemadomfel Alapítvány többi tagja buzdította a közönséget tapsra és éneklésre. „Soha ne adjátok fel!” – üzenték a csapat tagjai, de nemcsak a mostani közönségnek, hanem mindenkinek.

15:43 Édes hírrel érkezett a Médiasziget sajtósai közé a szervezői stáb egyik tagja. Macsek Laura azt újságolta el, hogy a Tatai Nőszövetség tagjai most juttattak el a Csillagpontra harminc kiló süteményt. Köszönjük!

15:31 Az ÖKO-sátorban kezdődött beszélgetés arról, hogy a gyülekezetek összefogva mit tudnak tenni környezetünkért. Egyáltalán beletartozik-e a környezetvédelem az egyház feladatai közé? Foglalkoznia kell-e az egyháznak azzal, hogy meggyőzze a gyülekezetet, arról, hogy igenis fontos, mi történik a teremtett világgal? És akkor a kérdés: mi is a dolgunk: környezetvédelem vagy teremtésvédelem?

15:22 A BeFogadó Kávéházban megnyílt a Csillagpont hivatalos plakátkiállítása. Megtekinthetjük a Csillagpont hivatalos plakátjait, valamint a beérkezett pályaműveket is. A szervezők korábban pályázatot írtak ki, a résztvevőknek a Csillagpontot népszerűsítő plakátot kellett készíteni. A díjazottaknak Bagdán Zsuzsanna adta át jutalmukat: saját alkotásukat kinyomtatva, valamint egy utalványt a Csillagpont boltba.

14:39 Nem szeretem azt a fajta spiritualitást, hogy ha te igazán hiszel, akkor neked minden jó és minden rózsaszín, és ha azt mondod valamire, hogy ez felháborító, vagy kételyekkel tölt el, akkor nem vagy elég jó keresztyén, vagy elég magas tudatosságban élő vallja Kiss Judit Ágnes költő, író, magyartanár, drámapedagógus, színész, táncos, műfordító, zenész és református. >> A teljes interjút innen érhetitek el.

14:35 A nem ígért hatalmas esőzések sok problémát okoztak szerdára virradóra a sátraknál, és így lakóiknak is. Legtöbbjüknek beázott a sátruk, voltak, akiknek még a csomagjai is eláztak. Egyiküket, Filep Gábort kérdeztük az elszállásolásáról. >> Bővebben

14:18 A csillagpontosok háromnegyede akkor is jött volna, ha tudta volna előre, hogy ilyen ramaty lesz az idő az első napon. Ez abból derült ki, hogy százfős mintán (szinte) reprezentatív közvélemény-kutatást tartottunk a találkozó részvevői közt. A kérdés így szólt: Ha előre tudod, hogy ilyen idő lesz, akkor is részt veszel a fesztiválon? A válaszadók több szempont alapján is döntöttek, így például figyelembe vették az esős időt, a sátorban alvást és a programváltozásokat is. Azonban mindezek ellenére úgy tűnik, hogy száz megkérdezett csillagpontos közül 73 igenis eljött volna, minden nehézség ellenére, hiszen a lelki és testi feltöltődés mindent megér. Ahogy ők mondták: „Semmitől nem ijedünk meg.”

14:05  Érintések – a lényedre tapint. Ez a Csillagpont jelmondata, és ehhez a témához kapcsolódóan Bagdy Emőke pszichológus tartja a főelőadásokat. Az elsőre, az Életadó érintések címűre igen érdekes körülmények között került sor. >> Bővebben

13:59 Nem adjuk fel, hogy halljuk a Nemadomfelt! Gyors, poénos hangolással indul a bordópólós banda fellépése, amire egyre több érdeklődő érkezik. Ők a Nemadomfel együttes, amely egy olyan integrált  zenekar, amelyben a szólisták kivétel nélkül sérült előadók.

12:59 Olvass és élvezd a csendet! A főépület első emeletén, a lifttel szemben találjátok a Könyvteret, a  nyugalom szigetét a Csillagponton. A színek, a csend, a könyvek, a bibliai idézetek olyan kellemes és különleges hangulatot teremtenek, amire a nagy rohanásban mindenkinek szüksége van. Aki ide betér, annak kikapcsolódásban lesz része.

12:55 Már bő egy órája nem esik az eső, így könnyebb szívvel tudjuk visszanézni az esős képeket, amelyeket ma délelőtt készített fotósunk, Kalocsai Richárd.

12:49 "Kedélyjárás" jelentés A tegnapi vihar után ma délutánra elállt az eső, és ahogy a nap, úgy a táborozók jókedve is kiderült. Sokan kiültek, hogy érezhessék a napsütést, és felszabadultan élvezzék az esőmentességet. Számos sátorozó örömmel szárította az átázott dolgokat.

12:15 Első sorban. A Nikodémusok órája előadássorozat első alkalmán Ódor Bálint európai ügyekért felelős államtitkár-helyettes és Hámori Ádám, a Magyarországi Református Egyház európai uniós referense osztotta meg gondolatait az érdeklődőkkel. A rossz idő és a késői időpont ellenére szép számmal gyűltek össze olyanok, akiket érdekelt, milyen eredményeket hozott a magyar EU-elnökség, illetve mennyit profitált ebből református egyházunk. >> Tudósításunk a kedd esti eseményről itt érhető el.

11:51 Nézegessétek vissza tegnapi eseményekről készített képeinket. A Táncolt történelmünk, avagy Érintések a táncban című táncjátékot a tatai Kenderke táncosai adták elő.

11:36 Pillanatnyilag elállt az eső! Végre vége szakadt a tegnap este óta tartó esőzésnek. Reméljük, nem csak átmeneti állapot, s ez a pár napsugár a továbbiakban is velünk marad. 

11:25  Érdekes visszanézni tegnap elkészült filmjeinket az érkezés pillanatairól. A regisztráció előtt, kígyózó sorokban várakozó csillagpontosok még a melegre panaszkodtak.

Másik stábunk a sátorépítők nyomába eredt.

 

11:00 Bagdy Emőke a gyerekkori érintések fontosságára hívta fel a figyelmet előadásában. Mint mondta, ezek egész életen át kísérik az embert. Az előadás után kezdődő kiscsoportos megbeszélések többségét szabadtéri helyszínre tervezték, az eső miatt folyosókra, lépcsőfordulókba szorultak, alig van szabad négyzetméter az épületekben. 

Fotó: Kalocsai Richárd 

 08:59 Sajnos életbe lépett az éjszaka kialakított esőterv: Bagdy Emőke délelőtti főelőadását reggel 9-től a nagyszínpad helyett három helyszínen hallgathatjátok meg. A kisszínpadra (befogadóképesség: 400 fő) azok jöjjenek, akiket az 1-30-as számú kiscsoportokba  osztottak be. A dicsőítő sátorba (befogadóképesség: 250 fő) azok jöjjenek, akiket a 96-126-os számú csoportokba osztottak be, kivéve a 100-as és a 115-119-es csoportokat, ők az étterem emeletére menjenek. Az étkezőcsarnokba (befogadóképesség: 900 fő) azok jöjjenek, akiket a 31-95-ös számú kiscsoportokba osztottak be.

08:45  Megállíthatatlanul esik az eső. A folyamatos esőzés reggelre elállt, aztán újabb sötétszürke felhők érkeztek, és folytatódott a kitartó eső.

A keddi eseményekről írt folyamatos online közvetítésünket innen érhetitek el.