Érintések - a lényedre tapint Nyomtatás
Írta: Csillagpont   
2011. április 14. csütörtök, 10:52

Az már többé nem titok, hogy hol lesz a következő Csillagpont, de a témát eddig féltve őriztük a nyilvánosság elől.  Július 19. és 23. között mind a főelőadásokon, mind pedig a kiscsoportos beszélgetéseken az Érintések témakörét járhatjátok majd körül az immár hagyománnyá vált református ifjúsági találkozón.

Az érintések témájában a találkozó mindhárom főelőadásán Dr. Bagdy Emőke, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője, klinikai pszichológus fog bennünket kalauzolni, hogy szakértelmével és tapasztalataival segítsen mindannyiunknak meglátni és megérteni az érintések sokszínűségét. A három nap alatt megpróbáljuk közösen megismerni világunkat, az érintések világát: az érintések kölcsönösségét a testi érintéstől a szellemi érintésig, megtanuljuk elismerni, hogy érintés nélkül meghalunk, hogy ezek adnak számunkra életet, és az egészségünkkel is szoros kapcsolatban állnak.

Ezalatt a pár nap alatt megismerhetjük, vagy még inkább felismerhetjük, hogy milyen összefüggés van az istenkép és a szüleinkről kialakult kép között, hogy kölcsönös érintésekben épülnek és erősödnek a kapcsolataink, s hogy mindennek rendelt ideje és jelentősége van a ringatástól a szemlefogásig, valamint azt is, hogy az isteni érintésre szükségünk van a boldog, harmonikus és kiegyensúlyozott élethez.

Remélve, hogy felkeltette érdeklődéseteket a jövő évi téma, ígérjük, hogy a továbbiakban is folyamatosan tájékoztatunk benneteket az előadásokról, a helyszínről, a programokról és a fellépőkről. Ha kérdésetek van, vagy hozzászólnátok az eddigiekhez, keressetek bennünket a megújuló csillagpont.blogspot.com oldalon.

Addig is forgassátok gondolataitokban a Csillagpont fő üzenetét:

„Szeretetben érints és hagyd magad megérinteni, mert a kötődések
kölcsönösségében növekszünk!”