Alfa Szövetség Nyomtatás
Írta: Csillagpont   
2011. május 09. hétfő, 16:49

A szövetséget 1996 tavaszán olyan életvédő szemléletű magánszemélyek – közöttük orvosok, védőnők, tanárok, újságírók, papok, pszichológusok – hozták létre, akik hisznek az emberi élet fogantatással induló és biológiai halállal végződő folyamatában.

 

A szövetség tagjai a megfogant és megszületett gyermekek védelme érdekében önkéntesen tevékenykednek, s ennek jegyében tartanak különféle termékenységvédelmi előadásokat középiskolai, főiskolai vagy egyetemi hallgatóknak.

 

Célunk elősegíteni a válsághelyzetben lévő, magukat terhesnek érző nők magzatainak biztonságos kihordását és megszületését, valamint azt, hogy minden gyermek családban, illetve család típusú kisközösségben nevelkedjék.

A támogatás mellett a megelőzést és felvilágosítást is feladatunknak érezzük, ezért a tizenévesek számára elindítottuk az „Emese klub” nevet viselő programunkat, ahol a fiatalok az absztinencia fontosságáról és a házasság-fogalomról tanulhatnak.

E-mail: alfa@alfaszovetseg.hu
Honlap: www.alfaszovetseg.hu