Zöld csillag Nyomtatás
2011. július 20. szerda, 21:21

Környezetvédelemről, teremtésvédelemről, öko-gyülekezetekről, feladatokról és jövőbeli tervekről is szó esett az Öko sátorban lezajló „Zöld fű, zöld egyház” című beszélgetésen a Csillagpont második napján. Az eszmecserét Kodácsy Tamás, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi lelkésze és Gyimóthy Géza környezetmérnök vezette, de a lelkes érdeklődök is kérdezhettek, illetve véleményt formálhattak.

Felelősséggel a teremtett világért

Isten ránk bízta a teremtéskor a minket körbevevő világot, és ezért felelősséggel tartozunk – emlékeztette a résztvevőket egy huszonéves nő a teremtés történetére. Kodácsy Tamás pedig felidézte Rási rabbi gondolatát a 12. századból, miszerint nemcsak a férfit, a nőt és a kígyót bünteti meg Isten a bűneset után, hanem van egy negyedik szereplő is, a Föld, mert tövist és bogáncskórót kell teremnie. „A Föld sorsa is egy az egyben hozzá van kötve ahhoz az emberhez, akinek egyébként a felelőssége, hogy erre a Földre vigyázzon, és megtartsa azt” – mondta Kodácsy Tamás. A teremtésvédelem tehát több, mint a környezetvédelem.

Ökotanács alakul

„Nem gondolom, hogy újat mondanék, ha azt mondanám, a huszonnegyedik órában vagyunk” – hangsúlyozta a lelkész. Így inkább gyakorlati lehetőségekről, és már működő külföldi példákról esett szó a fórumbeszélgetésen. Kodácsy Tamás a skóciai példát tartja Magyarországon követhetőnek, miszerint egy számos pontból álló modellt kell kidolgozni szakembereknek és lelkészeknek, amelyet pontról pontra – egy-egy gyülekezet lehetőségeit szem előtt tartva – meg lehet valósítani. De a modell elkészülése előtt is tehetünk a teremtett világ megóvásáért, erre lehetőség például az újrapapír használata a lelkészi hivatalokban, a petpalackok száműzése a szeretetvendégségekről, vagy olyan nagyobb beruházások, mint a templom szigetelése, vagy akár napkollektorral való felszerelése is. A modell megalkotása, illetve a Magyarországi Református Egyház teremtésvédelmi törekvéseinek megtervezésére és kivitelezésére megalakulóban van egy ökotanács – tájékoztatta a Csillagpontos érdeklődőket Kodácsy Tamás. A tanácsban lelkészeken kívül klimatológus, vízügyi szakember és környezetvédelmi szakember is lesz.

Fotó: Lengyel Zoltán

A változásokhoz azonban kevés lesz a tanács vagy néhány lelkes lelkész, az emberek szemléletének kell változnia – hangzott el a fórumon. Kodácsy Tamás felidézte egy skót lelkész történetét, aki egy éven keresztül minden vasárnap belefűzte prédikációiba a teremtésvédelmet. Nem hiába – Skóciába a második öko-gyülekezet lett a közössége. Mára Skóciában több mint 270 ökogyülekezet van.

Eredmények már most is vannak

A Dunaalmási Református Szeretetház Fogyatékosokat Ápoló-Gondozó Otthonában a napokban valósul meg egy napkollektoros fejlesztés, a beruházás 60 százalékát Európai Uniós illetve állami támogatásból, és 40 százalékos önrészből fedezték. „A református egyházunk fontosnak tartja azt, hogy a használati melegvíz-igényt ebben a gyermekotthonban 50 napkollektor segítségével elégítse ki” – mondta Gyimóthy Géza környezetmérnök, aki részt vett a megvalósult pályázat megírásában.
„Magyarországon néhány éve ünnepeljük a Teremtés Ünnepét, immáron ökumenikus módon, szeptember utolsó hetében. Idén az ötezer ember megvendégelése lesz a hét témája” – mondta Kodácsy Tamás. A programról, és az öko-gyülekzetekről még több információ a www.teremtesunnepe.hu honlapon található.

Hegedűs Márk, fotó: Lengyel Zoltán