Pozitív élményt jelentett a református fiatalok találkozója az Északnyugat-magyarországi Általános Olimpiai Központ munkatársai számára is. Erről Tompa Andor, a tatai komplexum vezetője beszélt honlapunknak.
– Úgy tudom, az önök edzőközpontjában még nem volt ilyen jellegű rendezvény. Hogy fogadták a hírét, amikor kiderült: a református fiatalok itt rendeznék meg a Csillagpont találkozót? – Szívesen vállalunk különleges rendezvényeket. Sok munka volt a Csillagponttal, de így utólag is örülök, hogy vállaltuk a helyszín biztosítását a találkozó számára. Igyekeztünk mindenben segíteni a szervezők munkáját, hogy azt a programot tudják megvalósítani, amit elképzeltek a szervezés során. Remélem, hogy ők is ugyanolyan kellemes élményekkel, elégedetten zárták a találkozót, amilyenekkel mi is. – Mik voltak a benyomásai a táborlakók között járva, és milyen visszhangot keltett a találkozó a munkatársai körében? – Ha az előkészítő napokat is számoljuk, akkor egy hétig tartott a rendezvény, de a kollégáimtól nem hallottam egyetlen rossz vagy panaszos szót sem. Pedig a rossz idő nekünk, házigazdáknak is sok munkát adott. Érdekes volt látni, hogy a kollégáim – bár nem sok szabadidejük volt –, ha tehették, benéztek egy-egy sátorba, és részt vettek egy-egy programon. – Részt vett ön is valamelyik programon? – Mindennap körbejártam a tábort, utolsó este pedig a Csík zenekar koncertjét is meghallgattam. Ekkor szembesültem igazából a tábor területén tartózkodó tömeg nagyságával, mert a rossz időjárás miatt csak ekkor gyűlhetett össze először egy helyre ez a rengeteg fiatal. Jó volt látni őket. – A találkozó üzenetéből sikerült valamit megfognia? – Magam Hajdú megyei születésű református vagyok, öcsém pedig most is presbiter Debrecenben, így közel áll hozzám a református egyház. A találkozó üzeneteinek mindegyike fontos, ezért érdemes gondolkozni ezekről, és tenni kell azért, hogy minél többekhez eljussanak. – Lesz még ilyen jellegű rendezvény az olimpiai edzőtábor területén? – Ez nem csak rajtunk múlik. Ősztől a 2012-es olimpiára készülés lesz az elsődleges feladatunk, ezért a jövő évre hasonló rendezvényt nem mernénk vállalni. Később azonban, ha a Csillagpont visszatérne, vagy más egyházi rendezvény jönne ide, a jó élmények után szívesen fogadnánk a szervezők megkeresését.
Szöveg: Kiss Sándor, fotó: Kalocsai Richárd
|