A Csillagpont hagyományosan egy olyan fesztivál, ahol a szállást sátorhelyek biztosításával oldjuk meg. A részvételi hozzájárulás a területhasználatot is magában foglalja, sátorról a résztvevők maguk gondoskodnak.
Fedett szállás a találkozó területén
A tábor helyszínén korlátozott számban áll rendelkezésre fedett szállás. Ezeket a szálláshelyeket elsősorban fogyatékkal élő résztvevők, fellépők, kiemelt vendégeink és a Csillagponton megterhelő, fizikai munkát végző önkénteseink részére tartjuk fenn. A fennmaradó fedett szállásokat (amennyiben lesz ilyen) a Csillagpont önkénteseinek, kisgyermekkel érkező családoknak illetve azon résztvevőknek szeretnénk biztosítani, akik egészségügyi állapotuk miatt nem tudnának sátorban aludni. Fedett szállás iránti igényt a regisztráció során lehet jelezni. A fedett szállást igénylő résztvevőknek e-mailben küldünk egy űrlapot, melynek kitöltésével kérjük a fedett szállás iránti igény pontosítását és megerősítését. Ezúton is szeretnénk jelezni, hogy a fedett szállást igénylő űrlap kitöltése nem jogosít automatikusan fedett szállás használatára. Az igénylés határidejének lejárta, azaz 2011. június 6-a hétfő után a szervezők összegzik a beérkezett igényeket és az igénylőket értesítik, hogy tudunk–e fedett szállást biztosítani a számukra.
Fedett szállás a találkozó területén kívül
A tábor közelében több féle külső szálláshely is található. Az alábbi információkkal szeretnénk segíteni azokat a résztvevőket, akik mindenképpen fedett szállást szeretnének igénybe venni vagy a tábor területén kívül szeretnének megszállni. A külsős szálláshelyek foglalásában és a külső szállás költségeinek térítésében sajnos nem áll módunkban segíteni.
1. Öreg-tó Kemping és Szabadidő Park Szállás típusa: apartman ház, faház Távolság a Csillagpont helyszínétől: 1,4 km Árak: kb. 2200-4000 Ft/ fő/éj Cím: Tata, Fáklya u. 2., Tel: +3634/383-496 E-mail: tataoregtocamping@t-online.hu Honlap: www.tatacamping.hu
2. Öreg-tó Ifjúsági Tábor Szállás típusa: faház, ifjúsági szállás Távolság a Csillagpont helyszínétől: 1,2 km Árak: kb. 1800-3000 Ft/ fő/éj Cím: 2890 Tata, Fáklya u. 4., Tel: +3634/487-960 E-mail: info@oregtohotel.hu honlap: http://www.oregtohotel.hu
3. Hattyú Panzió Szállás típusa: panzió Távolság a Csillagpont helyszínétől: 600m Árak: kb. 3750 Ft/ fő/éj Cím: 2890 Tata, Ady Endre u. 56., Tel: +3634/383-653 E-mail: juci.hattyu@freemail.hu
4. Horváth Vendégház Szállás típusa: vendégház Távolság a Csillagpont helyszínétől: 20 km Árak: kb. 2500 Ft/ fő/éj Tel: +3634/365-002, mobil: 0670/433-1719 E-mail cím: vendhazigm@freemail.hu
5. Fényes Fürdő és Kemping Szállás típusa: motel szoba, faház Távolság a Csillagpont helyszínétől: 3 km Árak: kb. 2250- 5000 Ft/ fő/éj Cím: 2890 Tata, Fényes fasor 1363/14., Tel:/Fax: +3634/588-144 Email: fenyesfurdo@tata.hu Honlap: www.fenyesfurdo.hu
6. Hotel Arnold Szállás típusa: 3***-os szálloda Távolság a Csillagpont helyszínétől: 800 m Árak: kb. 6000-12800 Ft/ fő/éj (reggelivel!) Cím: 2890 Tata, Erzsébet királyné tér 8/a Telefonszám: +3634/588-028, fax: +3634/482-530 E-mail: recepcio@hotelarnold.hu Honlap: www.hotelarnold.hu
|