Csillagpont

Református Ifjúsági Találkozó

csillagpont.parokia.hu
 
http://ttre.hu/hirek/keruleti/indul-a-csillagpont
 
http://www.tirek.hu/hir/mutat/33328/
 
Isten így edz bennünket PDF Nyomtatás E-mail
2011. július 20. szerda, 17:13

Bár igyekeztek mindenre felkészülni, ez az időjárás még a szervezőket is meglepte – derült ki Siba Balázs, a Csillagpont lebonyolításáért felelős zsinati ifjúsági iroda vezetőjétől. Mindenki dolgozik a programok átszervezésén, hiszen senki nem szeretné, ha bármi is elmaradna. Így nagy teher nehezedik azok vállára, akik a résztvevők ellátásáért, és szórakoztatásáért felelősök. Átmeneti megoldásokról, „B tervről” is beszélt Siba Balázs.

Mennyire voltatok felkészülve az esős időjárásra?

Az előrejelzések alapján úgy tűnt, hogy szerdán lesz nagyobb eső. Ehhez képest már kedden megérkezett a vihar, amiről nem tudhattuk előre, hogy ennyire heves lesz. Fel voltunk készülve az ilyen időjárásra is, hisz nem véletlenül ilyen helyszínt választottunk, ahol nagy csarnokok találhatóak. De azt semmilyen fesztivál nem tudja hirtelen biztosítani, hogy az összes kültéri rendezvényt zárt helyre vigye, mert akkor az egy sportcsarnokban rendezett esemény lenne.

Hogyan sikerült reagálnia helyzetre résztvevőknek, szervezőknek?

Úgy gondolom, hogy ahhoz képest, amekkora hirtelenséggel jött a vihar, a résztvevők, megőrizve a nyugalmukat, elég jól meg tudták oldani a tegnap esti helyzetet. Illetve szerda reggel azt tudtuk csinálni, hogy a délelőtti egyszerre három csarnokban hallhattuk ugyanazt az előadás, illetve maga a PowerPoint vetítés is látszott. Délután azok a programok, amik beltériek, azokat természetesen megtartjuk. A kültérieknél arra nem lehet felkészülni, hogy zuhog az eső, mert az embereket nem lehet beültetni egy fa alá. De úgy láttam, hogy a résztvevők nagyon konstruktívak, nagy nyugalommal és türelemmel viseltetnek ez iránt, és így nagyobb probléma eddig nem volt.


Milyen a lelkesedés az eső ellenére?

A szervezői stáb tartja magát, tehát mi szeretnénk, hogyha ez a program végigfutna. Egy edzőtáborban vagyunk, azt is mondhatjuk: „Isten így edz bennünket”. Nagyon sok minden jó dolog is történt tegnap este, azon kívül, hogy valakinek kificamodott a bokája a vizes talajon. A csapatnak is előnyére válik, mikor kiderül, hogyan viselkedünk bizonyos helyzetekben. Bár a rossz idő kényszerítette őket be a fedett helyekre, mégis nagyon jó volt látni, ahogy a fiatalok a végig folyósokon aludtak. Reggel hat óra előtt mentem az étkező csarnokba – amit megnyitottunk éjszakára, hogy akinek szükséges, az ott aludhasson – és fegyelmezetten vették tudomásul, hogy reggel hét óra előtt ki kellett menniük, hogy el tudjuk kezdeni a reggelit.

Hogyan látjátok a hét hátralevő részét?

Úgy gondolom, hogy a csarnokok rendelkezésre állnak, a rendező stáb kész a munkára. A türelem, és a pozitív hozzáállás mindenki részéről, ha megmarad, akkor nem lesz probléma.

Orbán Anita, Sever Zsófia fotó: Kalocsai Richárd

 

Csevegő

A legutóbbi üzenet 10 évvel, 8 hónappal ezelőtt született.
  • [Benedek] : Él még a chat?
  • [Zsolt] : Köszönjük! Szép Hétvégét! Á&B!
  • [Tamás] : Az új honlapot megnézhetitek itt: http: // csp.reformatus.hu /. Nemsokára mindenkit átirányítunk oda.
  • [Dr Dávidh : Szeretettel várjuk a Főiskolán a Csillagponton résztvevő fiatalokat! testvéri szeretettel,dávidházy Gábor és Családja
  • [Tamás] : Április második felében indul a regisztráció, tehát most már bármelyik pillanatban elindulhat. Lesz új honlap is, fel fog tűnni :).
  • [bianka] : mikor lehet regisztralni?
  • [Tamás] : Más fesztiválokhoz hasonlóan zuhanykonténerek lesznek elhelyezve a tábor területén viszonylag egyenletesen. (2011-ben néhány helyen feltorlódtak reggelenként a zuhanyásra várók, úgyhogy most többet rendelünk.) Meleg víz lesz, a szauna és a jacuzzi sajnos kimaradt az idei költségvetésünkből. Cserébe más fesztiváloktól eltérően változatos lehetőségeket kínálunk a lelki megtisztulásra is ;).
  • [Tamás] : A csillagpont alapvetően sátrazós. A kevés fedett szállás a mozgássérültek, vakok, idősebb meghívott előadók és azok részére van fenntartva, akik egészségügyi okokból nem tudnak sátorban aludni.
  • [Zsolt] : Köszönöm a gyors választ! Á&B!
  • [Zsolt] : Milyen fürdési opciók lesznek? Egyeltalán milyen tisztálkodási körülmények várnak!!?
  • [Zsolt] : A honlap nem szól arról a fontos tényezőről ami a sátorlakok ill. "épületesek" tehát a részvevők alapvető szükségleteit boncolgatja:
  • [Zsolt] : Ismét Szerbusztok!
  • [MMiklós] : Az IFJ-GY-13-B pályázattal lehet vmit kezdeni, hogy az ifiseknek (még) olcsóbb legyen
  • [Tamás] : Zsolt, Zoli: Az internetes regisztráció várhatóan április második felében nyílik meg. A helyszínen is lehet regisztrálni, de ott már drágább, illetve étkezést csak előzetesen lehet rendelni. Ezen kívül a helyszín adottságai miatt most csak 4500 főnek tudunk helyet biztosítani, szóval ha biztosan szeretnél beférni, javasoljuk az internetes regisztrációt.
  • [Tamás] : Szügyi: Nem tudom a pillanatnyi állást, mert a szolgálati lehetőségek elég gyakran változnak. Majd rákérdezek, de szerintem gyorsabb, ha közvetlenül írsz a csillagpont @ reformatus.hu címre. Amit most épp tudok, hogy a kamaszprogramhoz szükség lenne néhány lelkes jelentkezőre.
  • [Zoli] : hol lehet regisztrálni? :)
  • [Zoli] : Áldás, békesség, sziasztok, megtanulom kezelni ezt a cuccot:
  • [Zoli] : Áldás, békesség, sziasztok,
  • [Zsolt] : Jól értem? A 2013-as Csillagpontra nem kell regisztrálni!? Csak helyben jegyeznek fel, mint résztvevő és már el is foglalhatom a sátorhelyem?! Ill.az étkezési jegyet is ott válthatom meg? Köszönettel! Á&B!
  • [Zsolt] : Szerbusztok!
  • [Szügyi] : szólgálatra
  • [Szügyi] : Érdeklődnék, hogy a regisztrációra van-e még hely?
  • [Tamás] : Bréking: Továbbra is, illetve újra lehet kiscsoportvezetőnek/rendezőnek jelentkezni. Írjatok a csillagpont@reformatus.hu címre.
  • [Tamás] : Gábor, Gyula: A gyermekkertbe még jelentkezhetsz február 27-ig, tudnivalók itt: reformatus.hu/lap/ifi/mutat/7806/. Ha jól tudom, a többi határidő már lejárt, kiscsoportvezetőnek január 31-ig, lelkigondozónak február 15-ig, rendezőnek és regisztrációs önkéntesnek február 20-ig lehetett jelentkezni. Ha a rendező vagy regisztrációs szeretnél lenni, talán még van rá esély, küldj egy e-mailt a csillagpont@reformatus.hu-ra.
  • [Tamás] : Gáspár: Én is voltam a téli táborban, nekünk holnap lesz a pótkiválasztás. Ha jól tudom, 33-an voltunk, akiknek nem volt jó az eredeti időpont, és van, akinek még a holnapi sem lesz jó és velük is elbeszélgetnek valamikor. Nem annyira rugalmatlanok a szervezők, mint gondolod, csak az ilyen esetekben írni kell nekik. És amúgy a csillagpont@reformatus.hu címen jóval gyorsabban eléred őket, mint itt a csevegő dobozzal.
  • [Gyula] : hogyan jelentkezhetek segítőnek?,
  • [Gyula] : Hogyan lehet jelentkeznem segítőnek????
  • [karsai gáb : hogy lehet önkéntesnek jelentkezni
  • [Balázs Koc : nem tudok részt venni !!!!
  • [Gáspár] : Kedves szervezők! A február 9-i elbeszélgetés időpontja a potenciális kiscsoportvezetőkkel Budapesten vagy Debrecenben nagyon szerencsétlenül sikerült. Február 7-10 között lesz a MEKDSz Téli Tábor Egerben, és ez sok potenciális jelentkezőt visszatarthat. Én már \"kiöregedtem\", ha lenne más időpont a meghallgatásra, akkor sem jelentkeznék, de szerintem sokakat tarthat ez vissza. 2005-ben a kiscsoportvezetők jelentős része a MEKDSz-ben is aktív volt...
  • [Hajni] : A Dícsérem Neved 1. esben és MeKDSz énekeskönyben cakk-pakk benne van
  • [TBHLbDbkwup : mTdWgqnTwOvKQMA
  • [mmnsDZCYuQk : CzHCEpsiNBLSsJavjd
  • [zizz] : idén is lesz gyerekkert?? csúcs volt ott lenni :)
  • [CfeAkHdlRv] : EsNWXpdd
  • [Tamás] : nyul: Keress rá google-lel, jópár helyen fent van. (IQ: Ide nem lehet linket beszúrni, túl sok vele a visszaélés.)
  • [IQ FIGHTER] : ...
  • [nyul] : a csillagpont énekfüzetében az ' ATYÁM KÉT KEZEDBEN' című ének megtetszett nekem, hol találhatom meg a szöveget??? XD
  • [nyul] : jó ez az oldal, mert könnyen használható!!!
  • [Tamás] : További infó: www.reformatus.hu/mutat/7096/
  • [Tamás] : Rákérdeztem és nyilvános :). Szóval Mezőtúron lesz a következő csp.
  • [Tamás] : Neked is csak ugyanazt tudom írni, mint Zsófinak egy órája :).
  • [Szilvi] : és akkor lehet tudni, hogy hol lesz 2013 Csillagpontja?
  • [Tamás] : Igen, megvan a helyszín :). De a legutóbbi hírlevélbe valamiért nem került be, úgyhogy majd rákérdezek, hogy nyilvános-e már.
  • [Zsófi] : ...és hol lesz? Azt lehet már tudni? :)
  • [Tamás] : Idén nem lesz, mert csak két évente van. Legközelebb 2013. július 23-27. között lesz csillagpont.
  • [függöny] : mikor lesz az idei csillagpont?
  • [Tamás] : Bea: júli 18–22. között lesz az evangélikus testérrendezvényünk, a Szélrózsa Fonyódligeten, illetve júni 29. – júli 1. között a Rend fesztivál Székesfehérvárott. Ha addig sem bírod ki közösségi élmény nélkül, nézz be az egyik egyetemi gyülibe (a legtöbb nagyvárosban van ilyen).
  • [bea] : :)
  • [bea] : jujj de nagyon hianyzik a Csillagpont:)

  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow